A Játékfesztivál tavaly a fiatal, feltörekvő zenekarok számára is kínált fellépési lehetőséget Maxold ki a bulit! címmel. Az első buli jól sikerült, ezért a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ idén tavasszal ismét meghirdette a koncertlehetőséget, melyre várták a különféle stílusban muzsikáló formációk jelentkezését. Végül négy zenekar lépett fel péntek este az Erzsébet-liget színpadán: a K'pZavar, a Félkornálam, a Null24 és a Mennydörgő madár.

A K'pZavar két fiatal srác rap és hip-hop formációja, a 2012 óta dolgoznak együtt, dalaikban a mondanivaló a lényeg, a Pápa Slam szervezői ők, úgyhogy ez magától értetődő. Az ironikus, jó humorú szövegek viszik a dalokat, s ez tetszik a közönségnek, a fiúk pedig egyre több helyen lépnek fel. Rapes berkekben ismert a pápai Déé és a balatonfüredi Signo kettőse.

maxolas 2018

A Félkornálam-nak egy pápai tagja van, Varga Mátyás. A kiskőrösi, kisvárdai, erdélyi, pápai fiatalokból álló csapat tagjai budapesti egyetemistákként kerültek össze, Godó Judit hívta össze őket, mivel mindenki más hangszeren zenél, így könnyen összeállt a zenekar. A névválasztás elég érdekes, hisz rengeteg ötletet összeírtak, aztán ezt üzenetben elküldték a csoportba, éppúgy, mint azt az üzenetet, hogy fél7kornálam. A névötletek közé feleolvasáskor becsúszott ez is, aztán erre voksolt mindenki. Most először léptek fel Pápán, mint mondták, szerintük nagyon jó kezdeményezés ez a helyi fiatalokból szervezett koncert.

A Null24 soul, funky és alternatív zenét játszik. A három tagú banda nemrég kezdett el dolgozni ebben a felállásban, Nagy Máté énekes, gitáros elmondta, hogy a zene egyelőre hobby, aztán majd később eldöntik, hogy szeretnének-e ezzel komolyabban foglalkozni. Mindenesetre szívesen tesznek eleget a felkéréseknek, ha zenélni hívják őket.

A Mennydörgő Madár tagjai már több éve együtt zenélnek, ők tavaly is részt vettek a Maxold ki a bulit! programon. A zenekar az egyik dalukról kapta a nevét, ebből is látszik, hogy előbb voltak dalok, mint név, hisz a lényeg a közös zenélés, persze az sem árt, ha lelkes rajongótábor tombol a színpad előtt. A rockos vonalat képviselő banda megénekeltette a közönséget is.

A bulit a Zaporozsec koncertje zárta. A zenekar egy veszprémi fellépésről érkezett Pápára, de a fáradtság nem érződött a csapaton. A szentgotthárdi gyökerekkel rendelkező Zaporozsec 2004 óta zenél, az országos ismertséget Azon az éjszakán című számuknak, illetve a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató műsornak köszönhetik. 14 éve járják az országot, klubokban és kisebb, nagyobb fesztiválokon fergeteges hangulatot csinálnak, ezt megtapasztalhatta a pápai közönség is. A koncert egyik legnagyobb sikere a Movie Star volt, ez volt a zenekar első próbálkozása a diszkó műfajában, és igyekeztek úgy hozzányúlni a stílushoz, hogy közben azért megmaradjon a Zaporozsecre jellemző hangzás. Ez az első olyan dalszövegük, ami magyar és angol részeket is tartalmaz.

Müller Orsolya, a JMSZK művelődésszervezője elmondta, úgy látták, sok tehetséges fiatal van Pápán és környékén, akiknek szerettek volna bemutatkozási lehetőséget adni, s erre tökéletes alkalom volt a Játékfesztivál.

(forrás: papa-ma.hu; ha)