A Játékfesztivál hagyományos kísérőrendezvényei közé tartozik a pápai bélyeggyűjtők válogatás-kiállítása, mely ezúttal a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének földszintjén kapott helyet. Somogyi Zoltán, a Bélyeggyűjtő Kör elnöke elmondta, hogy minden évben igyekeznek országos és nemzetközi aktualitásokhoz, rendezvényekhez igazítani a tárlat anyagát. Az idei kiállításuk a JÁTÉKOS BÉLYEGEK címet viseli.

belyegek es makettek 2018

-Öt bélyeggyűjtő kiállító anyagát láthatjuk ezúttal. Az összes bemutatott anyag a játékkal, a sporttal kapcsolatos. A filatélia magasabb szintű művelői a bélyegekről szóló szakirodalom révén ugyanis minden korban a bélyegképek által (a játékokat ábrázoló bélyegek is) kifejezett, a társadalom számára fontosnak tekintett kulturális értékeket jelenítik és őrzik meg, valamint adják tovább az utókornak, ahogy a kiállítás bevezetőjében is írtam. A látogató a kiállításról emléket is vihetett haza, hisz kapható volt az alkalmi boríték, bélyeg, és a Játékfesztivállal kapcsolatos fedélzeti bélyegzővel is elláthatta a levelét a küldő. Külön levélzáró bélyeg is kapható, mely Jókait ábrázolja a Jókai Évhez kapcsolódóan. Kapható új pápai képeslap és a Kékfestő Múzeumról készült személyes bélyeg is, annak apropóján, hogy ebben a hónapban jelent meg a múzeumról postabélyeg, aminek a bemutatója június 23-án lesz a Múzeumok Éjszakáján - tájékoztatta hírportálunkat Somogyi Zoltán.

Repülők és harci járművek, figurák, hajók és autók, papírból készült alkotások és műanyag apróságok - a makettek színes kavalkádját vonultatta fel idén is a Pápai Játékfesztivál hagyományos kísérő rendezvénye, a IX. Makett-Világ kiállítás és verseny a Pápai Sámán Makett Klub szervezésében. A programnak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterének emeleti előtere adott otthont.
Kis István, a Sámán Makett Klub vezetője elmondta, a két nap során nagyon sokan látogatták meg a kiállítást, körülbelül ezren.

-Az idén 11 városból érkeztek tagok, magánszemélyek. Ebben az évben volt scifi kategóriai is, de a papír makettezés is megjelent. A helyszínen volt papír makett bemutató és figura festés is, amelyek tovább színesítették a rendezvényt. Örülünk, hogy sok család érkezett a kiállításra, tehát rengeteg gyermeket érdekel a makett világa. Sajnos, az ifjúsági korosztály nem annyira szereti a makettezést, de reméljük, a mostani kicsik, ha felnőnek is, folytatják ezt a hobbit.

A Pápai Sámán Makett Klub a JMSZK kisközösségeként működik, összejöveteleikre sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.

(forrás: papa-ma.hu; Babos Petra)